Design Múzeum, Budapest?
Az Iparművészeti Múzeum jelenlegi elnevezése a közönség számára félrevezető lehet, hiszen funkcióját, feladatát tekintve nem csupán a kézműves, kisszériás iparművészeti emlékek gyűjtésével, tudományos feldolgozásával és kiállításával foglalkozik az Üllői úti intézmény. Besorolását tekintve „Art & Design” kategóriába tartozik, azaz a kortárs, sorozatgyártásra alkalmas designnak is fontos, hangsúlyozott szerepet kellene szánnia falai között, mint ahogyan az történik például a londoni Victoria & Albert (V&A) múzeumban. (more…)
A legjobb fiatal magyar designerek – Moholy-Kozma ösztöndíj kiállítás beszámoló
A Hellodesign a sajtómeghívottak között volt, így elsők között nézhettük meg az Iparművészeti Múzeum (IMM) földszintjén berendezett Moholy-Nagy László Formatervezési és Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíjasok beszámoló kiállítását. Találkozhattunk az alkotókkal, s megállapítottuk, hogy az elmúlt két-három év legérdekesebb Moholy-Kozma anyagával van dolgunk – legalábbis mi így éreztük, várjuk, hogy a többi újságíró, blogger miként vélekedik. Mivel nyilván az a legjobb, ha munkákról maguk a tervezők is szólnak néhány szót, ezért hamarosan néhányukkal videó-interjúkat készítünk a helyszínen, melyet itt, a Hellodesign.hu oldalán tekinthettek majd meg! Addig íme, a részletes összefoglaló. (more…)
GOMBOLD ÚJRA! – Pályázati kiírás a magyar divat megújítására
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, mint az országmárka alakításért felelős tárca, a Design Terminál Nonprofit Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem GOMBOLD ÚJRA! Divat a magyar címmel közös öltözéktervezési pályázatot hirdet.
A pályázat szeretné felhívni a kortárs hazai és nemzetközi divatszakma, valamint az érdeklődő közönség figyelmét a tradicionális magyar öltözék- és divattörténeti értékeket felhasználó, igényes mindennapi öltözködés fontosságára, a hagyományok modern szemléletű feldolgozására, újraértelmezésére, másrészt a kiemelkedő tehetségű, fiatal hazai divattervezők tevékenységére. (more…)
Végső visszaszámlálás: FRC-004, avagy a jövő magyar versenyautója
Nincs autógyártás Magyarországon. Vagy mégis van? Egyenlőre csupán egy csoportnevet árulunk el: BME Formula Racing Team, illetve egy modellnevet: FRC-004. Tehát van is meg nincs is, vagyis pontosabban a dolog nem olyan, mint azt elsőre gondolnánk, de lelkesítő! (more…)
Itt járt Karim Rashid. Lemaradtál?
Design sztár, ikon és általában fehér vagy rózsaszín. Erre a kortárs designt kedvelők egyből rávágják: Karim Rashid! Az alábbi rövid, angol nyelvű MOME-videót küldjük szeretettel mindazoknak, akik nem láthatták/hallhatták őt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) február 3-án tartott előadásán. Egy Rubik-kocka is előkerül…
A MOME üvegtervező hallgatója tervezte az idei Astellas Díjat
Idén második alkalommal készítettek fiatal tárgyalkotó művészek tervezeteket az Az Év Orvosa pályázat három díjára. A szervezők felhívására 2010 őszén több mint harminc hallgató készített pályázati munkát, melyek a díjazás fő „mondanivalójára”, a kiemelkedő orvos-beteg kapcsolatra és annak bensőséges értékeire koncentráltak. Az egyetem tanáraiból és az Astellas munkatársaiból álló zsűri értékelése utána, a hat legjobbnak minősített tárgyra egy hónapon át, különböző szakmai konferenciákon és egyéb eseményeken, valamint az esemény hivatalos weboldalán szavazhattak az orvosok. A szavazás eredményeként az idei Astellas Díjat Varga Gyöngyvér, az idén 130 éves Moholy-Nagy Művészeti Egyetem üvegtervező szakos hallgatója készítheti el. (more…)
A legjobb magyar falmatricák
A befutóhoz érkezett a Hellodesign.hu Magyar Falmatricák pályázata. A február 4-én meghirdetett kiírásra március 31-ig lehetett jelentkezni magyar vonatkozású falmatrica tervekkel. A felhívásra 96 alkotótól illetve alkotó pártól 340 érvényes pályamű érkezett be profi és amatőr grafikusoktól egyaránt. A beérkezett műveket szakmai zsűri értékelte, több, mint 18.000 pont kiosztásával. A pályázat különlegessége, hogy nem áll meg az értékelésnél, hanem a minősített munkák gyártásra és értékesítésre kerülnek a Hellodesign.hu júliusban induló webshopjában. A hazai tervezésű és gyártású, igényes falmatricák hozzájárulnak a kortárs művészet terjesztéséhez és a hazai vizuális kultúra fejlesztéséhez, ugyanakkor promóciós és kereseti lehetőséget teremtenek a programban résztvevő alkotók számára.
Út a sikerhez – A Moholy-Nagy László Formatervezési és a Kozma Lajos Iparművészeti ösztöndíjasok 2009. évi beszámoló kiállítása
2010. február 4-én beszámoló kiállítás nyílik a húszéves Moholy-Nagy László Formatervezési és a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti ösztöndíjasok munkáiból az Iparművészeti Múzeumban. A formatervezés, a design kitüntetett szerepet tölt be mindennapjainkban. A tetszetős forma, a párját ritkító műszaki tartalom azonban csak akkor hasznosulhat társadalmi szinten is, ha a felhasználó igényei, a gyártó üzleti érdekei és az alkotó elképzelései egybecsengenek, és a tervek valóban piacképes termékké válnak. Ennek megvalósulásában nyújt komoly segítséget a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj, amely évente 15 fiatal tehetség pályájának indulását, szakmai kiteljesedését és önálló alkotói munkáját hivatott támogatni. (more…)
leave a comment