HELLODESIGN.HU – design.derű.barátok.

„Please Help Japan” – Tokujin Yoshioka segítséget kér Japánnak

Posted in 19. Egyéb by szmolna on 2011. március 23. szerda

Egyes becslések szerint, akárt 18 ezerre is emelkedhet a március 11-i, utolsó jelentések szerint 9-es erejű japán földrengés és az azt követő szökőár, valamint utórengések áldozatainak és eltűntjeinek száma. És még nem tudni, hogy hosszú távon  milyen egészségügyi következményekkel számolhatnak lokálisan a Fukushima-I-es atomerőmű sérülései nyomán kialakult helyzet miatt. A Világbank jelentése alapján a természeti katasztrófa jelen számítás szerint 235 milliárd dolláros kárt okozott. Segíteni kell tehát, és erre a napokban mások mellett a kortárs formatervezés egyik legnagyszerűbb alkotója, Tokujin Yoshioka a Dezeennek eljuttatott levélben és videóüzenetben is kérte a világot. Utóbbit, mely a Vimeón volt látható, a közzététel után nem sokkal eltávolították. Az ok: a videó hivatalos TV-felvételeket is tartalmazott. A levél fordítását az alábbiakban olvashatjátok.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Kedves Barátaim,

Ahogyan azt már valószínűleg tudjátok, március 11-én, pénteken, Japánt a valaha jegyzett legnagyobb földrengés érte.

A hatalmas földrengés és pusztító szökőár nyomasztó károkat hagyott maga után és mi még mindig csupán szembesülünk a rettenetes állapotokkal.

Mivel a világ minden részéről érkeztek üzenetek, szeretném most megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem őszinte elismerésemet szívélyes aggodalmatok iránt.

Jelenleg azon gondolkozunk, hogy mi az, amit valóban tenni tudunk. Jómagam pedig azon gondolkoztam, hogy mit tehetnék én, most, ebben a pillanatban.

Úgy gondolom, hogy az ott élő emberek életét segítendő, többet lehetne tenni annál, minthogy a televízió képernyőjén szemléljük a katasztrófahelyzetet. Tudom, nem vagyok abban a helyzetben, hogy ilyesmit kérjek, de egy dolgot megtehetünk a tragédia sújtotta területen elő emberekért, azt, hogy adományokat küldünk megsegítésükért és a kárenyhítésért.

Kisgyerekek vannak a helyszínen, akiknek tejre van szükségük, emberek, akik elveszítették családjukat és otthonukat.

Az alábbi linkeken keresztül adomány küldhető a japán földrengés és a csendes-óceáni szökőár sújtotta térség megsegítéséért és károk enyhítéséért:

Japán Vöröskereszt

Amerikai Vöröskereszt

[A Hellodesign szerkesztői nektek az egyszerűség kedvéért a Magyar Vöröskeresztet ajánlják.]

Őszintén értékeljük a támogatásodat, legyen az bármilyen apró hozzájárulás szülőföldem megsegítéséhez és a  kárenyhítséhez.

Legmélyebb tisztelettel:

Tokujin Yoshioka

.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: