HELLODESIGN.HU – design.derű.barátok.

Magyar Formatervezési Díj 2010 – Lendül a gazdaság: kulcs a design

Posted in Díjátadások by Hellodesign on 2010. október 5. kedd

Október 4-én adták át a kiemelkedő alkotásokat elismerő Magyar Formatervezési Díjat és a cégeket, vállalatokat kitüntető Design Management Díjat. „Büszkék vagyunk, hogy a design jelen van a magyar iparban és gazdaságélénkítő szerepe a hazai cégek és vállalatok mind szélesebb rétegének válik evidenssé” – mondta dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. A díjakhoz kapcsolódó pályázati anyagokat értékelő bírálóbizottság és a díjakat kezelő Magyar Formatervezési Tanács a design gazdaságélénkítő szerepére, a formatervezésben rejlő gazdasági lehetőségekre irányítja a designereket potenciálisan alkalmazó cégek, vállalatok figyelmét. Október 5. és 24. között a Néprajzi Múzeumban az idei díjazott és kiállított pályamunkák mellett az elmúlt évtized díjazott alkotásai is megtekinthetőek.

A Magyar Formatervezési Díj pályázat négy különböző kategóriájában – termék, terv, diák, vizuális kommunikáció – a 264 beérkezett pályamunka alapján a dr. Pohárnok Mihály elnöksége alatt működő bírálóbizottság nagy örömmel állapította meg, hogy a hazai gazdasági szereplők, elsősorban a kis- és középvállalatok is egyre inkább felismerik a formatervezés jelentőségét. Nemcsak az utóbbi évek, hanem az idei pályamunkák között is számos jó példát találni, ami ezt támasztja alá.

Ezt bizonyítja az is, hogy a Magyar Formatervezési Díjat idén jelentős arányban termékeknek ítélte oda a szakmai bírálóbizottság. A díjazottak kétharmada ebbe a sorba illik: így a fénycsatorna szórótest, az üvegvédő biléta és a cserélhető peremű kerékpáragy is, amelyeket termék kategóriában neveztek, de ide tartozik a diák kategóriában elismert, újrahasznosított anyagból készülő, „székely rakottas” bővülő táska is. A várandós anyukáknak tervezett MP3-lejátszó a terv kategóriában indult ugyan, de a májusi nevezési határidő óta már egy külföldi gyártóra talált.

A gazdaság és design kapcsolatát kívánja erősíteni az elmúlt évben életre hívott Design Management Díj is. Az elismeréssel olyan vállalatokat, intézményeket vagy szervezeteket díjaznak, akik a design-t példaértékűen integrálják a mindennapjaikba. Ezt az elismerést 2010-ben a Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Rt. érdemelte ki.

A globális piac és a termékek 21. századi dömpingje miatt a vállalatoknak életbevágóan fontos, hogy a termékeik, a márkáik azonnal és egyértelműen beazonosíthatóak legyenek. Ahhoz, hogy egy magyar kis- és középvállalkozás akár itthon, akár nemzetközi területen sikeres legyen, lendületet ad a felkészült formatervezői munka, amely számos ponton kapcsolódik a termékfejlesztéshez: elég csak a csomagolásra, egy márka logo-jára gondolnunk, vagy arra, hogy mi az az „apróság”, ami miatt egy tárgyat szívesen a kezünkbe veszünk, és ami miatt a funkciójának tökéletesen megfelelővé és egyszerre szerethetővé is válik.

Mi sem bizonyítja jobban a design és a gazdaság kapcsolatát taglaló téma létjogosultságát, mint hogy az Európai Unió kutatást kezdeményezett ezen a területen.  Az Európai Bizottság tavalyi felmérése a design-nak a gazdaságra kifejtett konkrét hatását vizsgálta.

A több mint 300 szervezet és 200 magánszemély részvételével zajló felmérésből kiderült, hogy egy jól megtervezett termék művészi érték is, amely plusz hasznot hozhat a vállalatok részére. Azok, akik a design-ra nagyobb hangsúlyt fektetnek, jobb szolgáltatásokat, ergonomikus és könnyebben használható termékeket hoznak létre.

„Az Európai Unió kézzelfogható törekvéseket fogalmaz meg azzal a céllal, hogy az EU-n belül a design gazdaságélénkítő szerepét minél előbb a megfelelő polcra emeljük. Ebből a szempontból Európa legbefolyásosabb országai, így elsősorban Finnország, Dánia és Anglia kihasználják a design-ban rejlő gazdasági lehetőségeket, mert a formatervezésben a fenntartható innováció eszközét látják. Más tagországok azonban ma még kevesebb figyelmet fordítanak erre a területre. Ezen kíván változtatni az EU, és ezt a cél szolgálja az is, hogy a Magyar Formatervezési Díjjal és a Design Management Díjjal több olyan hazai jó példát emelünk ki, amelyekből kitűnik, hogy érdemes a design-ba invesztálni a sikeresség érdekében. Másokat is arra buzdítunk tehát, hogy használja ki a formatervezésben és a hazai tehetségekben rejlő pozitívumokat a saját üzletének a fellendítéséhez!” – mondta el dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke a Magyar Formatervezési Díj ünnepélyes átadója kapcsán.

Mely pályamunkák és tervezők nyerték el a Magyar Formatervezési Díjat 2010-ben?

A Magyar Formatervezési Díjat termék kategóriában a Velux Magyarország Kft. által nevezett, Ross Lovegrove nevével fémjelzett fénycsatorna szórótest; az Oltvai Balázs munkáját dicsérő, az italok lopását meggátló üvegvédő biléta és a Jári Róbert tervezte YOBI cserélhető peremű kerékpáragy nyerték el. Diák kategóriában Koroknai Máté elefánt és béka formájú porszívója, Nagy Máté középületekbe kihelyezhető tűzvédelmi mentőmaszkja, valamint Esztányi István könnyen bővülő újrahasznosított táskái vitték a pálmát. A terv kategória győztese a „Pocakzene” névre keresztelt, a várandós anyukáknak tervezett MP3 lejátszó (tervező: Kucsera Péter) lett. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság különdíját az akadálymentesített utasszállító hajó (tervező: Policsányi István) kapta. A Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárság különdíjával a Katyi Ádám által tervezett Tótfalusi Sans Serif betűtípust és Böhm Gergely busóálarcokat tartalmazó lyukkönyvét díjazták. Földényi Irma az Eco-Highway tervezéséért, azaz a menetszélből energiát termelő autópálya menti hangszigetelő fal új, környezetbarát funkciójának kialakításáért nyerte el a Magyar Formatervezési Tanács különdíját.

Hol látható a kiállítás?

A díjazott és kiállított pályamunkák három héten át, október 5. és 24. között tekinthetőek meg a megújult Néprajzi Múzeumban. A Kossuth téri intézmény hétfő kivételével 10.00 és 18.00 óra között tart nyitva.

http://www.neprajz.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: